Kik vagyunk mi?
Szoftverfejlesztő cégünk alapítói, Jóföldi Endre és Kása Károly,2001 végén kezdtek el dolgozni az NIH (National Institutes of Health, USA) számára, a ToxSeek toxikológiai és más keresők, valamint nyelvi eszközök fejlesztésén. Megszerzett tapasztalataikra építve hozták létre 2008-ban cégünket, hogy növekvő számú nemzetközi és magyar ügyfeleiket még jobban ki tudják szolgálni.
Stabil csapatunk van, ahol alacsony a fluktuáció, amiért az ügyfeleink is nagyon hálásak, hiszen azokkal tudjuk a projekteket befejezni, akikkel elkezdtük.
Csapatunk
Csapatunk folyamatosan bővül, és sok kollégánk már hosszú évek óta erősíti a közösségünk – ami az emberközpontú hozzáállásunk eredménye. A fejlesztői csapatunk munkáját dedikált QA részleg támogatja a kiemelkedő minőség biztosítása érdekében, míg a DevOps csapat a rendszerstabilitáson dolgozik. 2023 óta UX/UI designereink is hozzájárulnak szolgáltatásaink teljessé tételéhez.
Fontos számunkra a szakmai fejlődés és az innováció: fejlesztőink rendszeresen tartanak belső képzéseket, és gyakran szervezünk informális összejöveteleket is. A nyílt kommunikáció és a visszajelzés kultúrája kulcsszerepet játszik a működésünkben – ezt szolgálják például az elégedettségmérő rendszereink és a rendszeres one-on-one beszélgetések.

Az AI és az analitika jövőjének navigálása
A Precognox Közép-Európa szívében működő technológiai vállalat, amely az automatizálásának egyik vezető szereplője.
Élen járunk a legmodernebb mesterséges intelligencia-megoldások, a szemantikus keresés, valamint az intelligens szövegelemzés és szövegbányászat terén. Célunk, hogy az összetett adatokat jól hasznosítható, döntéstámogató információvá alakítsuk. Világszerte – különösen az amerikai piacon – támogatjuk partnereinket abban, hogy hatékonyabbá és versenyképesebbé váljanak.
Nevünk eredete
A Precognox neve a „precog” szóból ered, amely a Különvélemény című filmben szereplő lényeket jelöli. Ők képesek voltak előre látni a bűncselekményeket, még mielőtt azok megtörténtek volna. Hasonlóan az adatok világához: bár nem feltétlenül a jövőt jósoljuk meg, az adatok segítségével a jelenről szerezhetünk pontosabb és gyorsabb információkat, amelyek megalapozott döntéseket tesznek lehetővé.
Innovatív megközelítés, mesterséges intelligencia
és analitika
Mélyreható megoldásokra épülő szakmai múltunkkal széleskörű tapasztalattal rendelkezünk az összetett információkezelési kihívások megoldásában.
Kiemelt szakterületünk a nagy mennyiségű, rendezetlen adatok feldolgozása – ez gyakori nehézség nemzetközi ügyfeleink számára.
Tevékenységünk túlmutat a hagyományos adatfeldolgozáson: hatékony szoftverfejlesztési projekteket valósítunk meg, amelyek mögött mély szakmai tudás, mesterséges intelligenciára és analitikára épülő innovatív megközelítések állnak.
Állandóságunk ereje
Sikerünk alapja a csapat stabilitása és szakmai felkészültsége.
Kollégáink a projektek elejétől a végéig következetes jelenléttel biztosítják a magas színvonalat és a megbízhatóságot. Az alacsony fluktuáció nemcsak a jó munkakörnyezetet tükrözi, hanem azt is garantálja, hogy a megkezdett munkát ugyanaz a tapasztalt csapat viszi sikerre – ez pedig ügyfeleink számára kézzelfogható minőséget jelent.
Csatlakozz a Precognox útjához!
A Precognox nem csupán tanácsadó cég – innovátorok, stratégák és megoldásszállítók vagyunk, akik az üzleti adatkezelés új szintjét képviselik. Fedezd fel, hogyan segíthetjük vállalkozásod fejlődni AI-, szövegelemzési és szoftverfejlesztési megoldásainkkal.
Társadalmi szerepvállalás
A Precognox nem csupán tanácsadó cég – innovátorok, stratégák és megoldásszállítók vagyunk, akik az üzleti adatkezelés új szintjét képviselik.
Előadásokat és meetupokat tartunk, hogy népszerűsítsük a programozást mint karriert, bemutassuk a felsőoktatási és munkaerőpiaci lehetőségeket, valamint platformot
biztosítsunk az innovatív ötletek számára. Nagy hangsúlyt fektetünk csapattagjaink szakmai és személyes fejlődésére – képzéseket, közösségi programokat, valamint sport- és szabadidős tevékenységeket kínálunk. Vállalati kultúránk középpontjában egy inspiráló
és támogató munkakörnyezet kialakítása áll, ahol minden kolléga kibontakozhat.
Professzionális projektmenedzserel rendelkezünk
Szeretnénk büszkén beszámolni Faragó Zoltán kollégánk eredményéről. Zoli sikeresen megszerezte a PMP (Project Manager Professional) minősítést hosszú folyamat és felkészülés után.
Így mesélt nekünk a minősítés megszerzéséről:
,,Amikor a Precognoxnál új stratégiai irányt vettünk és terveztük az amerikai piacra való belépést, akkor a PMP minősítés még fontosabbnak tűnt, ugyanis ezt világszerte elismerik, a projektmenedzsment legfontosabb szakmai minősítése és “gold standardként” tekintenek rá.”
2023 óta Zoli kitartóan készült a vizsgára, részt vett felkészítő tanfolyamon, próbavizsgán és végül 2024-ben meglett a szorgalmas felkészülés eredménye. A munka ezzel nem ért véget, hiszen most 3 év alatt önképzéssel pontokat kell gyűjtenie a minősítés megtartásához.”
Társadalmi értékeink
- Nyitottak vagyunk a megváltozott munkaképességűek, és a pályakezdők alkalmazására
- Figyelmen kívül hagyjuk munkatársaink vallási, politikai meggyőzödését, nemi irányultságát
- Projektjeink során nem éri hátrányos megkülönböztetés a fogyatékkal élőket
- Szakmai gyakornoki programmal segítjük az új belépők elhelyezkedését
- Mint Családbarát munkahelyfigyelembe vesszük a gyermek(ek)et nevelő munkatársaink egyedi igényeit: rugalmas munkaidőt, otthoni munkavégzési lehetőséget, szülési szabadságról visszatérők számára pedig szakmai továbbképzéseket biztosítunk
- Családbarát filozófiánk jegyében főleg az iskolai szünetek időszakában szervezünk belső, családos rendezvényeket, illetve csatlakozunk ilyen kezdeményezéshez
- A gyermeküket egyedül nevelők számára rugalmas munkabeosztást kínálunk, tekintetbe véve a helyzettel járó egyedi igényeket
- Fontosnak tartjuk, hogy meghallgassuk a munkatársak véleményét, cégünk dedikált wellbeing menedzsere kiemelt figyelmet fordít munkavállalóink jólétére
- Fontosnak tartjuk a rászorulók támogatását, éppen ezért 2021-ben csatlakoztunk a Cipősdoboz kezdeményezéshez, hogy örömet szerezhessünk a hátrányos helyzetű gyermekeknek
- Cégünk rendszeresen szervez vagy kapcsolódik olyan programozási versenyekhez, mint a Kódolás órája kihívás. Ezek keretein belül programozást segítő eszközökkel támogatjuk a résztvevőket, valamint a helyi oktatási intézményeket
- Alapítói vagyunk az „Év Informatika Tanára Somogyban Programnak„,amely célja, hogy a helyi vállalkozókkal összefogva lehetőséget biztosítsunk informatika tanároknak oktatást segítő eszközparkjuk bővítésére
- Rendszeresen tartunk pályaorientációs előadásokat középiskolásoknak, hogy ezzel is segítsük az elhelyezkedésük
- Hozzájárulunk a nyílt adatok társadalmi szintű eléréséhez
- Több éve együttműködő partnerei vagyunk a DIGIWHIST projektnek,
amely a közbeszerzések korrupciós kockázatait tárja fel - Egészségügyi rendszerek feljesztésében is együttműködtünk a KCONNECT H2020 projekt keretében a King’s College London, Sheffield University és Trip Database szervezetekkel
Gazdasági értékeink
- Együttműködve a CEU Department of Economics-szel a magyar közbeszerzési hirdetmények feldolgozását is elvégeztük, mely segít a visszaélések visszaszorításában, így kimondottan hasznos a gazdaság számára.
Tagjai vagyunk az MI Koalíciónak, mely a magyarországi mesterséges intelligencia stratégia megalkotásával kívánja a társadalmi és gazdasági jólétet előmozdítani - Fejlesztett alkalmazásaink és szolgáltatásaink által magas hozzáadott értékű, professzionális segítséget nyújtunk a vállalati értékeinkkel összeegyeztethető országok vállalkozásai és szervezetei számára
- Lokális szinten versenyképes fizetések biztosítása mellett is rendkívül jó ár/érték arányú szolgáltatásokat tudunk nyújtani partnereinknek
- Beszerzéseink során előnyben részesítjük a helyi vállalkozásokat
Környezeti értékeink
- Odafigyelünk környezetünk megóvására, tekintettel az újrahasznosítható csomagolóanyagok és papíráruk alkalmazására,
a szelektív hulladékgyűjtésre,a papír alapú üzletvitel minimalizálására - Irodáinkban megújuló energiaforrást használunk, a teljes épület energiahatékonyság szempontjából korszerű technológiával van ellátva
- A lehető legkevesebb utazást igénylő megoldások mellett döntünk (távmunka, konferenciahívások, helyi munkavállalók alkalmazása)
- Munkánk során az optimálisan elérhető legmodernebb (legkisebb energiaigényű) megoldásokat használjuk
- Szaktudásunk biztosításával szívesen támogatunk a környezetünk megóvását célzó kezdeményezéseket
- Önkéntesen részt vettünk környezeti katasztrófa okozta károk elhárításában és a kármentesítésében
Megközelíthetőség
A Precognox iroda címe:
7400 Kaposvár Fő u. 65. (Jövő Háza, I. emelet)
Parkolás és belépés
A Precognox iroda az I. emeleten található. Az épület akadálymentesített (lift, mozgáskorlátozott mosdó is rendelkezésre áll).
Iroda és nyitvatartási idő
ettől eltérő időpontot egyeztetett a megbeszélésre természetesen lehetőség van a törzsidőn kívül is.
Az iroda belső tere szintén akadálymentesített.
Legutóbbi blog bejegyzések

A céges tudás új korszaka: AILINA

Digitális Orvos Asszisztens
