Rejtett bajnokok növekedési pályán

A 2023-as esztendőben június 14-én került megrendezésre a Magyar Nemzeti Bank által szervezett sajtótájékoztató, amely a nemrégiben az MIT-vel közösen elkészült legfrissebb növekedési jelentést hivatott bemutatni. A rendezvényre meghívást kapott Jóföldi Endre, a Precognox ügyvezető igazgatója is, mint az egyik olyan hazai vállalkozás vezetője, amely az idei évben felkerült a Financial Times 1000 leggyorsabban növekvő vállalatait tartalmazó listájára.

https://www.youtube.com/watch?v=RAgYv8i1brI

Virág Barnabás, az MNB alelnöke beszél a rejtett bajnokokban rejlő lehetőségekről

A Jegybank alelnökének bevezetője után a sajtótájékoztatón bemutatásra kerültek az utóbbi időszak piaci tendenciái, a növekedéssel kapcsolatos üzleti összefüggések, illetve aspektusok. Olyan témák is szóba kerültek, mint az innovációs ökoszisztéma, a vállalkozói attitűd, valamint a kockázatitőke-befektetés.

Az MNB honlapján elérhető a teljes prezentáció.

Piaci verseny, mint a versenyképesség motorja

Az előadás során a közönség megtudhatta többek között azt is, hogy a legtöbb megkérdezett vállalkozás egyetért azzal a kijelentéssel, miszerint a verseny ösztönöz igazán versenyképességre és innovációra. Ennek ellenére továbbra is nagyon alacsony a magyar vállalatok kockázatvállalási hajlandósága, amelyen feltétlenül szükséges változtatni, hiszen az innovációvezérelt (éppen ezért sokszor nagyobb üzleti kockázatot vállaló) cégeket a lineáris helyett exponenciális fejlődés jellemzi. Ez pedig jelentősen befolyásolja a piaci versenyt, amely a versenyképesség motorja.

„Rejtett bajnokok”

A sajtótájékoztató során elhangzott, hogy több mint ezer innovációvezérelt cég van jelenleg Magyarországon, amely jelentős mértékben járul hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez. Ezek közül mindössze 15 található Somogyban, köztük vállalkozásunk is.
Az előadás során “rejtett bajnokok”-nak titulált 1100 cég az összes magyar vállalat kevesebb mint 0,3 százalékát, ugyanakkor az export 13 százalékát és a növekedés több mint 22 százalékát adja. A tevékenységi köröket tekintve pedig összesen 63 számítógépes programozással foglalkozó rejtett bajnok található Magyarországon.
Mindez abból a kutatásból derült ki, amelyet a Magyar Nemzeti Bank a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal és a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködve készített és amelyet Balatoni András, az MNB igazgatója prezentált.

https://www.youtube.com/watch?v=RAgYv8i1brI

Növekedési kerekasztal

A sajtótájékoztató fő programpontja az a kerekasztal beszélgetés volt, amelynek középpontjában természetesen az innováció állt.

A beszélgetés résztvevői:

  • Dr. Peták István, az Oncompass alapító vezérigazgatója
  • Jóföldi Endre, a Precognox ügyvezetője
  • Dr. Charaf Hassan, a BME Villamosmérnöki és Informatikai karának dékánja
  • Csuhaj-Varjú Imre, az MNB elnöki főtanácsadója

https://www.youtube.com/watch?v=RAgYv8i1brI

magyar innovációs ökoszisztéma kaposvári szemszögből

https://www.youtube.com/watch?v=RAgYv8i1brI

a teljes kerekasztal beszélgetés

A cikkben található videók és képek forrása a Magyar Nemzeti Bank YouTube csatornája.

Ezúton is köszönjük a meghívást és a kiváló szervezést!