Kódolás Órája verseny díjátadó

Robotautó, drón és további (informatika) oktatást segítő eszközök kerültek átadásra a Kódolás Órája pályázatunk díjátadóján.

A nyertes iskolák és a szervező tanárok:

  • KKZKÁI Kisfaludy Utcai Tagiskolája (Száka-Budai Klára)
  • Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium (Molnár Éva)
  • Déli ASzC Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Dr. Cselők László)

Korábbi beszámolónk a versenyről

https://www.youtube.com/watch?v=DU2nPfGgQhI

a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum többek között egy drónnal is gazdagodott

A győztesek így nyilatkoztak a Sonline-nak a versenyről:

  • “Szerintem kiváló kezdeményezésről van szó – mondta Molnár Éva, a Zichy középiskola informatika tanára. – Diákjaink csaknem 85 százaléka vett részt a projektben, melynek kiemelt célja a programozás népszerűsítése. Mivel művészeti iskoláról van szó, ezért olyan megoldást kerestünk, ami sokak érdeklődését keltette fel. A résztvevők alakzatokat rajzoltak, s szerintem sikeresen lezajlott a munka.
  • A Móricz Zsigmond mezőgazdasági technikum egy drónt kapott. Cselők László matematika-informatika tanár azt mondta: a diákok az új készüléket a szántóterület feltérképezésénél is használhatják. Az agrárium valamennyi ágazatában óriási lendületet hozott a számítástechnika, s döntő, hogy a munkába álló somogyi fiatalok a lehető legalaposabb szaktudást elsajátítsák.
  • Száka-Budai Klára, a Kisfaludy utcai tagiskola pedagógusa kiemelte: a logikus gondolkodást és a kreativitást fejleszti a programozás, lényegesnek nevezte, hogy a gyermek időben megismerjék a rendelkezésükre álló ehetőséget.“

Örömünkre szolgált, hogy a versenyt nagyon élvezték a diákok és a szervező tanárok is. A következő megmérettetés pedig az Év Informatika Tanára Somogyban 2023 versenyünk lesz, amelyre már várjuk a támogatói felajánlásokat, hiszen idén nagyobb lesz a tét a Pályázaton.

Külön köszönjük a helyi sajtó képviselőinek, hogy folyamatosan tájékoztatják olvasóikat a pályázati lehetőségekről!

a helyi sajtó tudósításai nagyon hasznosak pályázataink népszerűsítésében

Médiatámogatók






Fotók: Lang Róbert / Sonline

Nyitva

Popup bezárása
Close

Let's talk to our
BA experts!

Bezár

Akadály­mentesítési audit kérelem

Google reCaptcha: Érvénytelen webhelykulcs.

Bezár

Fedezd fel az AI erejét!

Google reCaptcha: Érvénytelen webhelykulcs.