Kihívások és lehetőségek az informatika oktatásban

Az oktatás és ezen belül is az iskolai informatikai képzések számos kihívással szembesülnek. A munkaerőhiány, a nem túl vonzó tanári életpályamodell, a korszerű eszközök és szoftverek hiánya, illetve az IT piaci cégek gyorsan növekvő szakmai elvárásai mind-mind szükségessé teszik a lehetőségek maximális kiaknázását.
A piaci újdonságok, az elérhető szakmai kurzusok és rendezvények, valamint a pályázati lehetőségek folyamatos nyomon követése azonban meglehetősen sok időt vesz igénybe.

Az oktatás szolgálatában

Cégünk évek óta számos módon segíti és támogatja az iskolákat, informatika tanárokat, illetve a diákokat. Amíg a programozási versenyek és az ingyenes pályaorientációs előadások a diákoknak, addig többek között a Modernebb eszközök, modernebb oktatás és az Év Informatika Tanára Somogy megyében 2022 megmérettetés a tanároknak adott lehetőséget, hogy informatikai eszközöket nyerjenek és emellett szakmailag fejlődjenek.

Korábbi előadásaink, rendezvényeink

Az elmúlt években számos rendezvénnyel és pályázattal támogattuk az iskolákat, a tanárokat és a diákokat:

a Honvéd utcai általános iskola igazi nyertese volt korábbi pályázatainknak: 2021-ben új SSD-kel, 2022-ben pedig 8 új monitorral fejleszthették az informatika termet
a Táncsics Gimnáziumban a tehetséggondozásban segít az idei Év Informatika Tanára pályázaton nyert eszköz
a Siófoki SZC Mathiász János Technikum és Gimnáziumban a Pendroid verseny 1. fordulójára készült program tesztelésében is segítenek az Év Informatika Tanára pályázaton nyert tabletek
a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium 2022-ben számos informatikai eszközzel gazdagodott, köszönhetően annak, hogy két tanáruk is a díjazottak között volt az idei Év Informatika Tanára Somogy megyében elnevezésű pályázatunkon

A hasznos kezdeményezésekről azonban nem minden esetben, vagy megkésve értesülnek az iskolák, a tanárok és a diákok. Mostantól erre is van megoldásunk.

Ne menjen el a lehetőségek mellett!

Szoftverfejlesztő vállalkozásként kiváló kapcsolati hálóval bírunk az informatika területén, emellett az elmúlt évek alatt szoros kapcsolatokat építettünk ki az oktatási intézményekkel és a szakmai szervezetekkel egyaránt. Ennek köszönhetően sok olyan információval rendelkezünk, amelyek rendkívül hasznosak és komoly segítséget nyújthatnak a tanintézmények, a tanárok és a diákok számára.
Az aktuális lehetőségekről (pályázatok, igényelhető támogatások, továbbképzések, versenyek) és további szakmai információkról mostantól könnyedén értesülhetnek a Somogy megyei általános- és középiskolák informatika tanárai, de akár az intézményvezetők is. Nincs más teendő, mint az alábbi gombra kattintva megjelenő űrlapot kitöltve jelezni, hogy értesülni kívánnak mindezekről.


Szeretnék hasznos információkat kapni

Legyen szakmailag is felkészült!

Amennyiben programozást oktató informatika tanárként érdeklődik a szakmai újdonságai iránt is, érdemes csatlakozni a Kaposvári Szoftverfejlesztő Meetup közösségéhez, amely időről-időre ingyenes előadásokkal várja tagjait!